Kijött a Medián új közvéleménykutatása, mely a TÁRKI-t önmagában is helyrerakja, de az adatai okot adhatnak azért az aggodalomra. Ne adjanak. Elmondom miért.
Az egészséges aggodalom jó dolog, motivál a még jobb teljesítményre. De figyelembe véve a kampánypszichózist, amely minden jó és rossz hírre fokozott reakciókra késztet, nem árt némi elemzés arról, hogy az adatsor mit jelent, és mit nem.
Kezdjük magával a Mediánnal. Én Őket tartom a legkorrektebb cégnek, Náluk észlelem legkevésbé az idők folyamán, hogy bármely politikai sugalmazásra hallgatnának. Az adatsorukat tehát fogadjuk el jószándékúnak és nézzük meg, mi az amiért szándékuk ellenére mégis tévednek.
Kezdjük azokkal a dolgokkal, amik a TÁRKI korábbi sugalmazásait helyrerakják. A legfontosabb: az Összefogás nem gyengül, ellentétben Tárkiék állításával. Ez alapvető különbség, nemdebár. Az LMP nem erősödött, pláne nem a parlamenti küszöb fölé. Itt is kilóg a Tárkiláb. A Fidesz gyengül. Nahát, mintha Tárkiék nem ezt állították volna. Az egyetlen olyan pont, ahol van egyáltalán hasonlóság a két kutatás között, az a Jobbik erősödése. Itt is persze az induló értékekhez képest csekélyebb az erősödés, mint a Tárkinál, és ez mindjárt helyre is rakja az Ő adataik általam is elmondott matematikai lehetetlenségét, de rendben: a Jobbik erősödését, mint trendet fogadjuk el. De erre majd még visszatérünk.
Egy fontos dolgot még elöljáróban elmondok: önmagában egy közvéleménykutatást soha nem szabad tényként elfogadni, még akkor sem, ha egyébként az azt készítő cég objektivitásában hiszünk. Az egy adatsor, amit a többi rendelkezésre álló ismerettel együtt lehet csak értelmezni. Különböző társadalmi alaphelyzetekben ugyanis ugyanaz a mérési módszertan teljesen eltérő eredményeket hoz.
Mondok egy példát, amiből érthetővé válik, mire is gondolok. A közvéleménykutatás leginkább a horgászathoz hasonlít. Elkapunk embereket az utcán, és megkérdezzük Őket erről-amarról. Tisztára, mint a belógatott horog a nem átlátszó vízben. És amit semelyik közvéleménykutató nem szerepeltet soha az adatai között, az épp a leglényegesebb: hány ponty is úszott el a horogra fűzött kukoricánk mellett, mire egy hajlandó volt ráharapni?
Ezt egyébként maguk a közvéleménykutatók is elismerik. Egyre nehezebb a kellő számú választ kicsiholni az emberekből, egyre több embert kell ahhoz megállítani, hogy valaki hajlandó legyen végre válaszolni. Persze, van aki nem azért hallgat és megy tovább, mert félne, hanem csak siet. De nem a sietős emberek számának, hanem a valós preferenciájukat megmondani nem akarók számának folyamatos növekményét érzékelhetjük.
Szóval a leglényegesebb adat pont hiányzik: hány ponty nem akar egyáltalán rákapni a kukoricára? Hány embert kellett ahhoz megszólítaniuk, hogy az 1200 válaszadó összejöjjön? Merthát ha 1500 emberből volt hajlandó 1200 színt vallani, az egy tiszta dolog: az nem tükröz félelmet. 300 embernek más dolga volt, a többi 1200 meg válaszolt. Ilyen esetben az eredmény elfogadható valósnak. Csakhát mi van akkor, ha 5000, vagy még több embert kellett megállítani ahhoz, hogy 1200 hajlandó legyen válaszolni? Itt is ugyanannyi volt a sietős, 300 ember, de mi van a másik 3500 emberrel, aki nem akarja megmondani, mit is tervez majd a választáson?
Szóval ez ám itt az ordas méretű bibi. Hogy pont egy olyan országban, mint a miénk, ahol bizony rengetegen megtapasztalták, hogy nem fideszesnek lenni, az könnyen járhat az egzisztencia megrendülésével, szóval pont egy ilyen országban nem kell azon sokat filóznunk, miért is nem hajlandóak válaszolni egy közvéleménykutatónak. Mert félnek, és mert titokban tartják, mit is fognak tenni éles helyztben.
Így aztán nagyjából az a helyzet, hogy 1200 olyan ember véleményét tudjuk, aki hajlandó megállni válaszolni a kérdésekre. Egy fideszes ezt könnyen megteheti, nincs vesztenivalója. A bátrabb ellenzéki is megteszi: szarik a retorzióra, akár elvi alapon, akár azért, mert olyan helyen dolgozik, ahová nem ér el a fideszes mancs. Szóval az e helyzet, hogy jelen politikai helyzetben semilyen közvéleménykutatás nem alkalmas még csak közelítő mérésre sem. Visszatérve a pontyos-horgászós példához. Meg tudjuk mondani, hogy a halak hány százaléka kapott rá a kukoricára, mennyien kedvelték a gilisztát, a paprikáskenyér kedvelőiről is szerezhetünk információt. Ám azt sosem fogjuk megtudni így, hogy hány ponty van a vízben. Így aztán azt sem tudjuk meg, hogy ha nem volna a csali végén horog, akkor hányan és mit ennének a finomságokból. Merthát népünk többsége egzisztenciaféltésből a kérdezőbiztosban a horgot látja, amire fájdalmasan föl lehet akadni, és ezért lemond a kukoricáról.
Ha majd mutatnak egy olyan adatot, hogy hány megállítottból jött ki az 1200 válaszadó, akkor újra elgondolkodhatunk, hogy mennyire vetíthető ki egy kutatási eredmény a társadalom egészére. Addig meg semmit nem jelent, de tényleg az égvilágon semmit. Ha 5000 emberből csak 1200 hajlandó válaszolni, akkor az azt jelenti, hogy a társadalom 80%-a titkolja a választási szándékát. Éshát ez a rettenetes tömegnyi titkolózó, ez aligha fideszes ám. Ha az lenne, nem igazán titkolózna.
Remélem érthető voltam, de azért mégegyszer rövidítve összefoglalom az eddigieket. Van olyan közvéleménykutató, amelyik tudatosan ferdít. Mint a TÁRKI, a Századvég, vagy a Nézőpont. Van olyan, amelyik tisztességesen mér, de nem létezik olyan módszertan, amivel hiteles, a társadalom egészére kivetíthető összképet tudna adni. Ilyen a Medián.
Közben eszembe jutott mégegy jó példa a mérési lehetetlenségre. Meg akarjuk tudni, hogy egy 20 lakásos társasházban milyen kaják lesznek a vasárnapi ebédnél. Bemegyünk a házba. Mindenhová becsöngetünk. 10-en elhajtanak minket a búsba, hárman azt mondják, hogy nem főznek, ketten nem hajladók megmondani mit kevergetnek a fazékban, öt család beenged és megmutatja a kondért. Két bableves, két rántott csirke, egy rakottkrumpli. Mi szépen kijövünk a házból és rögzítjük az eredményt. Megállapítjuk, hogy a ház 30%-a nem vesz részt a főzésben, 20%-a bizonytalan, és a biztos főzők között 20-20% a bablevi és a csirke, 10% a rakottkrumpli. és elmondjuk szépen, hogy a magyar társadalomban ilyenek a vasárnapi ebédelési szokások.
Tisztelettel: lófaszt. A ház felének szokásairól semmit sem tudtunk meg. De az égvilágon semmit. Na, így vagyunk ezzel a közkutiknál is, egy félős országban. Dunsztunk nincs a valóságról, csak arról, hogy akik hajlandók válaszolni, azok mit válaszolnak. De soha nem tudjuk meg ily módon, hogy a társadalom döntő többsége miért is nem hajlandó válaszolni egyáltalán. Ugyanis mivel nem hajlandóak válaszolni, ezért aztán azt sem tudjuk meg miért is nem hajlandóak válaszolni. Ördögi kör ez, és ebben az ördögi körben vergődnek még a legtisztességesebb közvéleménykutatók is.
Najó, mielőtt doktori disszertációvá válik a cikk, vissza a fősodorba. Újra csak azt mondom, 15 évnyi kampányfőnöki tapasztalattal a hátam mögött: a legjobb mérés a saját tapasztalat. Tele vannak a termek? Tele. Jobban tele vannak, mint vártuk? Jobban. Sokan vannak a standoknál? Igen, sokan vannak. Többen, mint a Fidesznél? Igen, többen. Elutasító az emberek többsége az Összefogással szemben? Nem, sőt, kifejezetten fogékony. Ez a valóság, egy félős országban ennek kell hinni, ebből kell kiindulni, nem másból.
Néhány dolog még fontos, bár kezd hosszú lenni a cikk. De mindegy, ez akkor is fontos mondanivaló, végigírom, remélem végig is olvassák. Szóval, ahogy korábban ígértem: vissza a Jobbik növekvő népszerűségére. Választási szempontból ez perpillanat nekünk édesmindegy. Nincs ugyanis lőközelben az Összefogáshoz, így az egyéni körzetek sorsába nem szól bele. Egyfordulós választásnál az nyer, akié a legtöbb szavazat. Ha lehet nyerni egy körzetben 25%-al, mert a többi 75%-nyi szavazat úgy oszlik szét a többi jelölt között, hogy mindegyik a mi 25%-unk alatt marad, akkor miénk a mandátum, a többi jelölt meg megy a levesbe. Épp ez történt egyébként az elmúlt év novemberében Fóton. 25%-al tudtunk nyerni, mert a többiek szétszedték a jobbos szavazókat 3 egyenlő részre, és mind a három egyenként 20% volt, így aztán nekünk állt a zászló. Szóval a Jobbik még erősödhet is nyugodtan, az nem befolyásolja az esélyeinket. Sőt, ha a Fidesz rovására erősödik, az meg egyenesen a mi nyerésünket teszi valószínűbbé.
Hamár Fót, akkor kanyarodjunk ebbe is bele mélyebben. Hogy mi volt novemberben, azt már leírtam. De ami most volt, és amit a kevéssé hozzáértők súlyos vereségként éltek meg, az valójában parlamenti választási szempontból egy győzelem volt. Most ugyanis úgy ért el 50%-ot a győztes Fideszes jelölt, hogy nem volt Jobbikos vele szemben. És így együtt kaptak 50%-ot, míg az Összefogás jelöltje 42-t.
Persze egy helyi választás nyilván nem teljesen tükrözi az országos adatokat, de arra azért alkalmas, hogy épp Fót példáján megmutassuk: a Medián adatsorai sem a valóságot tükrözik. Adjuk Össze a Medián Fideszes meg Jobbikos biztos szavazóit: 49%+18%. Ez pedig 67%. Ennyit kellett volna kapniuk, ha helyes a Medián fölmérése. Ehhez képest 50-et kaptak. Óriási különbség. Nekünk ugyancsak a Medián szerint 30%-ot kellett volna kapnunk. De 42%-ot kaptunk. Na, akkor ennyit a közvéleménykutatások pontosságáról. De még menjünk ezzel a Fóttal kicsit tovább. Tudjuk azt, hogy a Fidesz meg a Jobbik együtt 50%-ot kapott. A Medián által mért egymáshoz viszonyított arányukkal akkor ezt most osszuk el - Fidesz 5, Jobbik 2 -, amit kapunk az ennyi: az 50%-ból Fidesz szavazó volt 37%, Jobbik szavazó volt 13%. Ha ez egy egyfordulós parlamenti választás lett volna, akkor itt biz mi nyerünk 42-37-re a Fidesz ellen, és miénk a mandátum. Hopppp.
További tények. A mérést február 25-én zárták le. Magyarul a Krími orosz invázió és Orbán sunyítása előtt. Ezek negatív hatása a Fideszre még nem szerepel a mérésben, pedighát aligha hagyták változatlanul a pártpreferenciákat. Friss volt még akkor a Simon Ügy, az Őszödözésnek még csak a Fidesznyik verziójánál tartottunk, igazából az azóta kiderült dolgok, és az Összefogás ellenoffenzívája még nem szerepel a módosító hatások között.
Na, ez már tényleg nagyon hosszú lesz lassan, úgyhogy itt leállok. Összességében azt gondolom, nincs teendőnk a Medián fölméréssel. Valós képet a módszertan lehetetlensége miatt nem ad, mindösszesen annyi a fontos belőle, hogy a TÁRKI adatait szétlőtte. Szóval mindenki higgyen a saját szemének, és semmi másnak. És csak gyerünk tovább. Menni, menni és menni, nincs más teendőnk.
És végül nyerni.
