Na, a Nagy Kocsisvadászatban a Szabó megbolondult. Minek ír - pláne címként - értelmetlen szavakat, ugye. Pedig nem értelmetlen. Nagyon is értelmes. Kocsis Mátét jelenti, mégpedig egy rövidítésként: TUdjuk HOgyan LEtt Polgármester. Naugye. Tessenek összeolvasni a nagybetűket. Kocsis Máté egyben Tuholep, s mivel elég egyiptomis hangulata van a névnek, így lett egyben Fáraó is. És erről kapta korábbi blogom - a Tuholep a Fáraó - a nevét is. Hisz leginkább Róla szólt. És ellene.

Nem véletlenül ismerem Kocsis minden titkát. Mielőtt ily nagy ember lett volna, a barátom volt. Fogadott öcsém, és élettársamnak is az. És egyben politikai tanítványom, aki mindent elfelejtett arról, amire próbáltam rávezetni, és amiről úgy tűnt, hogy érti és át is érzi, mit jelent.

Az én háborúm Kocsis ellen két éve tart. A Nyolckerben ez közismert, itt, országos közegben kevésbé. Eddig. De mivel az én bűnöm is, hogy egy ilyen szarházi az országra szabadult, az én feladatommá vált e súlyos hibát, e magyarázhatatlan naivitást jóvá is tenni. Kipusztítani mindenünnen, az írmagját is.

Ezt a történetet a korábbi blogomról hozom. Bonyolultnak tűnik, de nem az. És aki végigolvassa, olyat lát, amitől háromfelé áll a füle. Kocsis konkrét maffiakapcsolatait. De többet nem mondok, mert a történet megáll a saját lábán. Tessenek elolvasni.

Hátakkor, vezekeljünk.

A Végső Árulást Tuholep a Jófiúk ellen követte el. Egy folyamat volt, ami végül konkrét akciókban öltött testet. S ha nem mondok le, ezen akciók odáig vezettek volna, hogy az alakulatot szétverik, egyedül hagyva annak Harcosait, s ezzel Őket és családjukat azok bosszújának teszik ki, akik ellen sikerrel harcoltak: a drogterjesztők, és a futtatók egymással összekapcsolt, és megrendített csapatának.

Mikor lemondtam, nem pozícióról, hatalomról, vagy bármi ilyesmiről döntöttem. Valós emberek valós élete volt a tét, s ilyen helyzetben becsületes embernek csak egy választása marad: menteni azt, ami a legfontosabb. S az pedig az Élet maga, s sokak élete.

A Jófiúkat igazából 2011. december elejétől lehet már működő alakulatnak nevezni. Addigra kidolgoztuk "harci" eljárásaink módszertanát, a szolgálati szabályzatot, egy maroknyi embert már megtaláltunk és megkezdtük az aktív védelmet.

Módszertanunk lényege a pszichológiai nyomásgyakorlás volt. Állandóan, növekvő erővel jelen lenni, figyelni, elrettenteni. Célzottan tudtunk cselekedni, ugyanis az alakulatban olyan emberek voltak, akik ismerték a Város mélyének valóságát: a Rosszfiúk egyike sem bízhatott abban, hogy békén hagyjuk.

Tán nem értették sokan, mire való is volt az ablaküvegek elsötétítése. Most elmondom. Az elején nem volt elég erőnk ahhoz, hogy domináljuk az utcákat. 3 fős legénységek, lehetőleg őrkutyával megerősítve egy fényszórós JEEP-pel: ez már elég erő, pláne ha profi bevetésirányítási és kommunikációs rendszerrel vagyunk felszerelve.

Ám volt összesen öt emberünk magam meg a hatodik. Őriznünk kellett a Mátyás teret is, és hát 6 ember még rengeteg szolgálati idővel is csak annyit jelent: egyidőben 3 Jófiú volt szolgálatban. S hát ezt úgy tudtam megoldani, hogy gyakran csak egy Jófiú volt a Diószegiben a JEEP-en: ha a Rosszfiúk beláthattak volna az üvegen, könnyen rájöttek volna: a nagy erő még nem létezik, s akkor aligha tudtuk volna őket az utcákról kiszorítani.

Ha két Jófiú volt egy időben a kocsin, abból az egyik én voltam. A bevetések első hónapjának veszélyes romantikája a csapatot összekovácsolta. Akik együtt vállalják a veszélyt a túlerővel szemben, azok Harcostársakká válnak. Ez az, amit Tuholep, meg a többi, Irodájába belenőtt vezető soha nem fog megérteni: Embereim azért kötelezték el magukat mellettem, mert én is ugyanazt a veszélyt vállaltam, mint Ők, és ugyanúgy a terepen éltem, mint Ők.

S hát persze sokkal könnyebb dolgunk lett volna, ha rendőrök és közterület-felügyelők is ülnek a JEEP-ekben. Józan ésszel nehezen magyarázható, hogy minden erőfeszítésem dacára miért is nem sikerült az azóta már lelécelt Salgó Főrendőrrel megállapodnom a közös járőrözésekről.

Tuholep persze utóbb azt mondta a sajtónak: kommunikációs zavar volt köztem és Salgó között. De Tuholep szokás szerint hazudott. Semmiféle ilyen zavar nem volt. Az együttműködési megállapodást, amit megírtam, Tuholep és Salgó akaratának megfelelően kompromisszumig juttattuk, és úgy álltunk föl az asztaltól, hogy megállapodtunk a közös járőrözésben.

Ám Salgó azt nem volt hajlandó aláírni, hivatkozott fűre-fára, és Tuholepnek nem volt egy szava sem a húzás-halasztásra. Közben pedig ment a szervezett hazudozás s kerületi kapitányságon, hogy a beosztott rendőrökben hangulatot keltsenek ellenünk.

Kértem Tuholepet, hogy gyakoroljon nyomást Salgóra: fejezze be az ellenünk folytatott gerillahadviselést, és írja szépen alá a megállapodást, amiben egyszer már megegyeztünk, és kezdjük már el végre a közös munkát, mert a Város látja kárát, ha nem tesszük.

S hát Tuholep sunnyogott. Hogy hát Ő mit is tehetne. Nos, mondtam Neki ötleteket. A legkönnyebb az lett volna: telepítsük ki a térfigyelő rendszer központját a kapitányság épületéből: hozzuk át a Közterület-felügyelethez a Német utcába. Ugyanis pontosan tudtuk - Tuholep is - hogy a térfigyelőt a gyakorlatban nem figyelik. Éjszaka megy az alvás, és amúgyis a "szarok bele" az átlagos magatartás a központban. A másik pedig még súlyosabb: aki egyáltalán figyelte a monitorokat, az minket, Jófiúkat figyelt.

Kínunkban viccet csináltunk az egészből: mivel meglehetősen jól ismerem a kamerák műszaki jellemzőit, ezért tudom, mikor vannak pásztázó módban, és mikor irányítják azokat célra a központból. Ezt meg is tanítottam a srácoknak, így aztán rendszeresen integettünk a ránk állított kameráknak, hogy legalább a minket megfigyelő rendőr érezze kicsit magát szarul, hogy épp mit tesz.

Na mindegy, folytattuk a munkánkat, egyre erősebbek és profibbak lettünk, megjöttek az autóinkra a közterület-felügyelők és februárra már ott tartottunk, hogy egyszerre tudtuk sikerre vinni a fagyos időszakban a hajléktalan-mentést, és a közrendvédelmi tevékenységet. Nagyjából februárra elértük azt, hogy Józsefvárosban megszűntek a közterületi bűncselekmények, amiket még a normális rendőrtisztek is elismertek. Kifelé szorult a drogmaffia, ritkultak a lányok, kezdett az egész összeállni.

A lakossági panaszok mind közbiztonsági, mind köztisztasági kérdésekben a töredékükre estek, a lakók már direktben minket hívtak, nem is a rendőrséget, mert tudták, hogy mi öt percen belül ott vagyunk bárhol, a rendőrök meg majd egyszer, talán.

Azért még februárban észleltünk pár furcsaságot. Minket követő autókat, a telefonok visszhangosodását, akadozásokat, de mivel kódolt saját rádiórendszerünk volt, ezért aztán letojtuk a dolgot. Ám ha az ember a drogmaffiával harcol, akkor nem árt némi óvatosság. Ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy a minket követő autókból egyszercsak nem dördül el egy lövés. Vagy több. Így aztán ezeket az autókat némi filmekből is ismert trükkökkel lefüleltük az éjszakai Józsefvárosban - erőszakmentesen, nyugi - és láss csodát: mindben civil ruhás nyomozók ültek, és nem a kerületi kapitányságról.

Konkrét neveink, konkrét beosztásokkal is voltak. Ezt a szép kis információcsomagot pedig az én Fáraómnak rendelkezésére bocsátottam. Ugyan, kérdezzen már rá Polgármesterként, vagy Rendészeti Bizottsági Elnökként, hogy van-e bírói engedély a folyamatos megfigyelésünkre. S hát február végétől, március végéig erre nem került sor. Mint lemondásom környékén Tuholep kinyögte: "elfelejtette". Na persze. A Drogellenes Kommandó megfigyelésének dokumentumait a Polgármester elfelejti. Könnyen hihető, nemdebár.

Aztán innentől az események már felgyorsultak és közismertek: Kalmár Ezredes, a BRFK Mosonyi Utcai parancsnoka vezetésével 40 bevetési rohanta le az autóinkat a Népszínház utcában. Drogot, fegyvert kerestek, nem találtak. Jelzést kaptam, bementem azonnal a Víg utcai kapitányságra és hívtam Salgót, hogy ez most micsoda.

Salgó ötölt-hatolt, hogy Ő nincs is bent saját kapitányságán, azt sem tudja mi történik. Szegény Wieszt őrnagyot rángatták be ügyeletes Főnöknek úgy, hogy közben egész nap zajlottak az akció előkészületei a Kapitányságon, és azt a térfigyelőből vezényelték. És erről persze a Salgó nem tud. Ugye ez is hihető.

A kapitányságon 40 rendőre előtt megkérdeztem Kalmár Ezredest, hogy mi az akció célja. Erre mondta, hogy ezt nem kötelessége megmondania, ugyanis az csak az előállított magánemberekre tartozik. Tájékoztattam, hogy az előállítottak nem magánemberek, hanem az Önkormányzat szolgálatban lévő alkalmazottai és én vagyok az illetékes vezető, valamit a Srácaimnak se mondtak semmit, úgyhogy ne hazudozzon, azonnal adja meg a tájékoztatást.

Ötölés-hatolás: közlekedési szabálysértés. Merthogy fólia van az első üvegen is, és ez jogszabálysértő. Na, itt tragikomédiába fordult a Víg utcai éjszaka. Megkérdeztem, hogy része-e egy ilyen intézkedésnek 40 bevetési rendőr, motozás, az autók átkutatása, előállítás és a többi. Ez volt az a pillanat, amikor Kalmár elmenekült előlem, és fölszaladt az emeletre, hogy besunnyogjon a kapitányi irodába. A 40 rendőre az aulában meg nem mert a szemembe nézni, és hát elég kínban voltak mert érezték, hogy épp törvénytelenségben vesznek részt, amiből épp a parancsnokuk elmenekül. A Kalmár helyettese az aulában ki is adta a parancsot, hogy engedjék el a fiaimat, merthogy semmi sincs ellenük.

Én meg kimentem a kapitányság elé, megvárni a Srácokat, és rágyújtottam egy cigire. Elszívtam, láttam az ajtón keresztül, hogy valóban elengedik az embereimet, és vissza akartam menni hozzájuk. A kapitányság ajtaját bezárták, nem engedtek be. Hopp. Kitartó vagyok, úgyhogy szépen kopogtattam tovább. Egy beosztott rendőrt küldtek az ajtóhoz, hogy elmondja: ki vagyok tiltva a kapitányságról. Aha. Józsefváros Közrendvédelmi csúcsintézményének vezetőjét, aki mellesleg a kameraközpont ki-, és átalakítási munkáit annak idején levezényelte, kitiltották az épületből, miközben szolgálatban levő embereit jogtalanul fogva tartják. Szép sztori, nem?

Tuholepnek hajnali négykor írtam egy rendészeti jelentést, majd megvártam, amíg fölébred és reggel 8-kor fölhívtam, hogy mi a pálya. Játszotta a hülyét, de érezhető volt, hogy tud mindenről. Mondtam Neki, hogy vezetőhöz méltóan jöjjön a Bevetési Központba és mondjon egy lelkesítő beszédet az embereinknek, mert megérdemlik. Erre azt válaszolta, hogy sajnos névnapra kell mennie. Tessék? Ez már milyen. Törvénytelen rendőrattak éri az Önkormányzat Drogellenes Kommandóját, és a Polgármesternek névnapra kell mennie, nem ér rá. Najó. Mondtam Neki, hogy azt akkor tudja le, és aztán várjuk. És hihetetlen, de a válasz ez volt: sajnos utána is van egy névnap. No comment.

Este 7 órára talált magának időt, hogy eljöjjön a Bevetési Központba. 13 órával azután, hogy Tőlem részletesen értesült az eseményekről. És ott mondott egy olyan "lelkesítő" beszédet, amitől a belünk kifordult. Hogy Neki a rendőrség is a szíve csücske, és hát ne várjunk tőle semmit, de ha bűnöző van köztünk, azt ki kell rúgni. Aztán elhúzott, mi meg néztünk egymásra. Aztán persze még aznap talált módot arra, hogy nyilatkozzon a hvg.hu-nak, hogy a legközelebbi testületi ülésen "átszervezi" a Jófiúkat. Jó, nem? Minket támadnak meg, törvénytelen eljárásban őrizetbe vesznek, majd a Polgármester a sorok között bűnözőknek nyilvánítja saját embereit, és belebegteti a feloszlatásukat.

Na, itt jeleztem Neki, hogy lemondok. Ezután küldte hozzám Koblencz Attilát a Nemzeti Nyomozó Iroda őrnagyát, hogy győzzön meg arról: a Jófiúk között vannak bűnözők. Le is jött a Vaskapuba, hozta az aktákat. Csakhogy azok alapján egyik Jófiú sem volt sáros, a legkisebb mértékben sem. Ezt jeleztem Tuholepnek, aki műbalhét rendezett, hogy Őt árverték, és most majd Ő aztán ennek utánajár. Hát persze Tuhi, Hazug, Sunyi Kis Exbarátom. Tudod, mostanra már tudjuk, miért is támadtál ránk. Mert bizony Te magad álltál az események hátterében. Azért tetted, mert beszartál: túl sikeres a terepen a Szabó, még a végén polgármester lesz belőle.

Hülyegyerek, soha nem akartam az lenni. Ha annyira akartam volna, lehettem volna 2002-ben az: megkaptam a háttérben ehhez a szükséges támogatást, de nem éltem vele. Mert nem akartam polgármester lenni. Én voltam a célpont, Tuhi. És mivel szemtől szemben soha nem mertél konfliktust vállalni, ezért az intézményemet akartad kicsinálni. Mindegy milyen áron. Ha kell, a Harcosaink és családjaik élete árán, Te Szarházi. Pedig tudtad, sokszor mondtam Neked: csak szólnod kell, és már megyek is, bármelyik pozíciómról hajlandó vagyok lemondani, csak jelezd. De Te még ehhez is gyáva voltál. Odadobtad volna az Embereinket a bosszúnak, az egyenruhás bűnözőknek, és beáldoztad a Város Rendjét azért, hogy engem kicsinálj.

Aztán persze beszartál, mert tudtad, hogy előbb-utóbb minden kiderül. Kérleltél, ajánlottál bármit, csak ne mondjak le, mert láttad rajtam, hogy kihúztad a gyufát. Nem Öcsi. Nem táncolok. Nyomoztatsz rám kiszuperált exzsarukkal 5 hónapja. Tedd, leszarom. A Haverjaid közül Perlaki már befuccsolt, Salgó elhúzott, Kalmár a Vizovicky-ügy elsőrendű vádlottja, Koblenc meg a másodrendű. Ők az Ügyészek szerint rendőrmaffiózók. És Őket uszítottad ránk.

Te kiszolgáltattad a Harcosaidat és a Népedet a drogmaffiának. A spanjaid már vagy elmenekültek, vagy rács mögött. Már csak Te maradtál, ennek az egész mocskos történetnek a központi figurája.

Elárultad a Városodat Tuholep. Menekülj, amíg van hova. És amíg megteheted.

szabogabor 2012-11-14

Nos, eddig tartott az akkori cikk. Ezután 5 nappal tartott nálam házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Nálam. Nem Kocsisnál. Minő véletlen, nemdebár...