Jóreggelt. Én úgy ébredek, hogy a kávé meg a cigi mellé bekapcsolom a számítógépet, és klikk a fészbukra. Ha ezt most olvasod, akkor Te is. Gyere, ébredezzünk együtt, kicsit dumáljunk. A mai napról, a holnapiról, meg úgy általában. Erről az egészről.
Most nem fogok igehirdetni, és megúszod a szokásos elemzésemet is. Itt lakom a Nemzeti Múzeum mögött, ma járkálok majd és mindenféle élményeket gyűjtök. Aztán majd este vagy holnap reggel írok róluk. De az csak este lesz, most meg reggel van. Mikor ezt írom, még csak nem is világosodik, az majd csak nemsokára kezdődik. Tök romantikus, igazából ilyenkor szeretek írni. Nem zavarnak még mások, nem szív magába a környezet életzaja. Ilyenkor magamban tudok lenni. Asszem ilyenkor termelődik újra bennem az életenergia. És szerintem Te is így vagy ezzel.
De most még elég fáradt vagyok, félig alszom, és valszeg Te is. És most nem is azért írok, mert fölfedeztem valami nagy és rejtett összefüggést, vagy jövőképet, vagy bármit. Nem, most azért írok, hogy ezzel átküldjek Neked egy csepp energiát. Tudom hogy szükséged van rá. Néha olyan nehéz hinni. Miközben mindenhonnan az dől, hogy nincs esély, ez a rettenet marad az Országunkban, ami a vidámparkból is siralomházat csinál. Hogy ezek a gátlástalan patkányok lennének a győztes csapat. Hogy a hazugság és megalkuvás a normális, és mi vagyunk az elavultak. Hogy a bűnösök röhögnek, az ártatlanok meg üldözötté válnak.
Szar érzés, tudom, sokszor én is érzem. De bennem minden nap újraéled a hit. Tudod, azért éled újra, mert arra gondolok: mit érezhetett a rabszolga, vagy később a jobbágy. Milyen reménytelen is volt a sorsa, mikor már születésekor eldőlt. De látod, ma nincsenek már rabszolgák és nincsenek jobbágyok. Persze, tudom hogy sokfelé még vannak, sőt rengetegen vannak, de mégsem ők lesznek napról napra többen. Apró lépésekben, de azért a világ, mármint az a világ, amit nekünk gyarló embereknek ez a szó jelent, szóval ez a világ azért egyre élhetőbb és igazságosabb lesz ám.
Mindig voltak magukból kifordult emberek, őket kifordító ideológiák és hirdetőik hatása alá szorulva. De aztán azok az ideológiák, a hirdetőik és a híveik is eltűntek a Történelem szemétkosarában. Szóval nyugi, a történelem jó irányba halad. Végül mindig a jó győz. Ez meg azért van, mert az Ember, mint faj, mint Közösség, azért alapvetően jó ám. Mert a történelem sem csak úgy lesz a semmiből. Azt is emberek írják, bár amikor ezt teszik, akkor többnyire nem tudják, hogy épp mit művelnek.
Az ember sokféle lehet, nagyon rossztól a nagyon jóig. De az Emberiség igazságos. És én, mikor épp nagyon tele van a tököm a saját fajommal, akkor erre gondolok. Hogy lehet, hogy a minket közvetlenül körbevevő kis világszeletecske tele van kétlábú görényekkel, de végül úgyis Ők vesztenek. Mert Ők is, de én is az Emberiség részei vagyunk. És az Emberiség jó. Előbb utóbb mindig nyomtalanul eltakarítja a beteg gócait. És Mi, Te meg én éppúgy részei vagyunk a mindennapi történetírásnak, mint a gonoszok és ostobák legyőzhetetlen sokaságúnak tűnő hada.
De hidd el, mindig legyőzhetetlennek tűnt a sokaságuk, minden korban és helyen. Aztán mégis legyőzettek. És nem tudjuk azoknak az embereknek a nevét, akiknek köszönhetjük, hogy nem vagyunk sem rabszolgák, sem jobbágyok. De ott voltak, mertha nem lettek volna, akkor nem úgy alakul az Emberiség történelme ahogy. És a jövő nemzedékei számára Mi vagyunk most azok, akiknek mindennap egy picit tennünk kell azért, hogy visszatérítsük a saját kis közvetlen világunkat a Jó Medrébe. Sziszifuszi munka, sokkal többször tűnik fölöslegesnek, mint értelmesnek. De látod, összességében mégiscsak értelmes dolog, mert a Történelem ezt bizonyítja.
Névtelen Hősök vagyunk. Egy kis ország kisemberei. De az Emberiség részeiként voltak elődeink, sokmilliárdnyian, és lesznek utódaink, mégtöbben. És nekünk bele kell raknunk a mi porszemnyi kövecskénket az Emberiség napról napra épülő Történelmébe. Más ugyanis nem fogja megtenni helyettünk. Mi magunk vagyunk az Emberiség védelmezői, a helyes irányba tartás kis terelőoszlopai. Te, meg én. Mi. Úgyhogy higyjél magadban, mert én is hiszek önmagamban.
És Benned is.
