Na, kicsit most hátradőlünk. Van egy barátom, zenésztársam is egyben. Igazi Ember. Verseket is ír, Nyolckeres. Naná. Rejtő Gábor. Volt újságíró - komoly lapnál, komoly pozícióban - most utcazenész. Harcos civil egyben. Íme egy verse, friss. Hogy miért? Mert. Mert bőven megérdemli a nyilvánosságot. És bocs Gábor, hogy nem kértem Tőled engedélyt a publikáláshoz. De úgyis megadtad volna. Szóval:

Hé Főúr! Fizetek!

De most tényleg, nem csak ígérgetek.

Volt néhány álmom, egy sem teljesült,
s bár nem kérdezte, a kedvencem, a ropogós kacsasült,
párolt, vörös káposztával... de hagyjuk ezt,
feltehetne a kedvemért, egy jó lemezt.

Mondjuk a Beatlestől, a Yesterday-t,
kihordtam lábon egy infarktust és két gyomorfekélyt
És volt három szerelem, torzó lett, mind kimúlt,
és öt, pici élet, ami a rostán kihullt.

Maga érti ezt kérem?! Mi végre
megyünk át ennyi szenvedésen?
Főúr! Magának ezt tudnia kell!
Hisz olyan itt nincs, hogy valaki fizetés nélkül,
csak úgy elszelel...

És volt több ezer, abbamaradt mozdulat,
elsíratlan könnyek, és benyelt szavak,
akkor ingyen lett volna, most sokba kerül...
Nincs itt valaki, aki Bachot hegedül?

Hát ennyi lenne Főúr... az életem ez itt...
És hát picit túlteng benne a deficit.
De ha tudna egy másik, jobb helyet,
egy éjjel-nappal nyitva tartót... Én átmegyek.

Ír egy blogba néha ilyesmiket - is -, onnan hoztam. A blog pedig: 8ker.blog.hu. S bár a blog gazdájától gyakran kapok hideg-meleget, de azt hiszem célszerű saját bőrön is megmutatni, mit értek szólásszabadság alatt...