Kedves Kormányváltó Barátom! Befordultunk a célegyenesbe, és ha minden maradék energiánkat mozgósítjuk meg is nyerjük ezt a versenyt. Higgy nekem, nem a Narancsokon múlik ez már. Csak Rajtad és rajtam. Rajtunk.
Az elmúlt két hónapban már létrehoztunk egy Csodát. Te sem gondoltad volna január végén, hogy a választáson az utolsó pillanatig kétesélyes lesz a meccs. Átéltük a kisszerű alkudozások, elutasítások hosszú sorát. Nézhettük a kaján vigyort a Felcsúti Bandájának szájszegleteiben. De valahogy az utolsó pillanatban mégiscsak kialakult a magja annak a Hadseregnek, amivé mostanra váltunk. Mert sokan vagyunk, többen, mint Azok.
Januárban ez egy lefutott meccs volt. Szétzilált ellenzék, mindent uraló Vérnarancsok. Sima Ügy, nemde. Aztán csak észhez tértek Nagyjaink, és valamit összehoztak, amire már rá lehetett fogni, hogy Ellenzéknek tűnő dolog. Bénán, téblábolva, de fölkeltünk és járni kezdtünk. És mostmár menetelünk. Olyanok vagyunk, mint egy Népfölkelés. Ahol minden egyes ember tudja, hogy harcolni akar, mert ami van, az tovább nem tűrhető, csak még azt nem tudja, hogyan kell a kardot forgatni. De még mindig jobb, ha sok harcolni akaró gyűlik össze fegyvertelenül, mintha lelketlen, ámde jól fölszerelt zombik gyülekeznek. Akinek hite és lelke van, azt meg lehet tanítani a fegyverforgatásra, akinek meg csak páncélja és kardja van, abba nem lehet szívet, életet lehelni.
Menetből tanultunk meg harcolni. Te is én is. Fene gondolta két hónappal ezelőtt, hogy a Blogomat a Kormányváltás fegyvereként fogom használni. De valahogy megtörtént. Néztem egy ideig, ahogy a kezdeti csatákban lélekkel telt, ámde kiképzetlen csapataink sorra szenvedik a vereségeket. Éshát nem maradt más választásom, mint beszállni, segíteni kiképezni a csapatainkat, mert nem az a típus vagyok, aki a mészárlást kényelmes hátradőléssel végig tudja nézni.
Viharos gyorsasággal edződtél, Kedves Kormányváltó Barátom veterán harcossá a terepen. Aláírásgyűjtés, standolás, fontos mondanivalók átadása, a megszólított emberek lelkének megérintése: profi lettél, le a kalappal. Már kampánytechnikában is utolérted a Vérnarancsokat, éshát van egy számukra behozhatatlan előnyöd: Te küldetéstudatból teszed, amit teszel, Ők pedig puszta hatalomért és pénzért. És egy Honvédő Önkéntes Hadsereget, amivé e rövid idő alatt alakultunk egy zsoldoshadsereg sosem győzhet le. Amíg Rómának lelke volt, a légiók akkor is győztek, ha a barbár lovashorda többszörös túlerőben volt. Lélek nélkül pedig a birodalom is hanyatlásnak indult, hiába növelte sokszorosra a katonái létszámát.
Szóval meglepetést okoztál nekem, Kedves Kormányváltó Barátom. De ami ennél sokkal fontosabb: a Vérnarancsoknak is. Januári fölényes mosolyuk mostanra halálfej-vigyorrá torzult. Kínlódnak, mindent bedobnak, próbálnak minden módon fölényt mutatni, a megrendelt közvélemény-kutatásoktól az aktivisták és ajánlók számának megtízszerezésétől, a totális médiafölényen át minden kilométerkő ünnepélyes átadásáig. Mert láthatóan érzik, hogy zavar van az Erőben. És valami tényleg nem klappol. A Mi rendezvényeinken telnek meg a termek, és csarnokok, az Ő kényszeredett és agyonszervezett dolgaik meg látványosan néptelenek maradnak. Emberek mindent eldönteni képes tömege várakozik otthon, nem közösködik velük, és csak arra vár, hogy kapjon némi lökést, hogy április 6-án csatlakozzon hozzánk.
Nyílt a verseny, Kedves Kormányváltó Barátom. Te tetted azzá. Két hónapnyi kitartással, fáradhatatlansággal. És kimerült vagy, és alig várod hogy vége legyen, és már aludni sem bírsz, annyira megvisel a folyamatos bozótharc. Csakhát tudod, ez olyan, mint az aratás. Jól sikerült a vetés, szépen ki is hajtott és szárba is szökkent már. Még tíz napig kell gondoznunk a búzamezőt, megvédenünk a mindent megpróbáló rágcsálóktól, de aztán le is arathatjuk a termést. Ha az utolsó napokat végigcsináljuk ugyanolyan lelkesedéssel és eltökéltséggel mint az eddigi két hónapot, akkor minden egyes eddigi fáradalmunk egycsapásra értelmet nyer majd. Ha most ellankadunk akkor hagyjuk leromlani mindazt, amit eddig fölépítettünk.
Vasárnap összejövünk. Délután az Operánál. Összegyűlünk, hogy lássuk egymást, hogy erőt merítsünk a Másikból, hogy találkozzunk mindazon harcostársainkkal, akikkel ez még nem történhetett meg. A Közösség nagy erő, a lélekkel telt tömeg pedig legyőzhetetlen. Mi erőt adunk egymásnak, de erőt kell adnunk mindazon otthon lévőknek is, akik még félnek szavazni, vagy a reménytelenség határán egyensúlyozva várnak egy jelre. Hogy érdemes április 6-án kimozdulniuk, mert az Ő szavazatuk elűzheti a Felcsúti Bandáját. Látni akarják, hogy van értelme cselekedniük, mert nincsenek egyedül. És minél többen vagyunk, annál nyugodtabban teszik meg Ők is a mindent eldöntő lépést.
A Békemenet a Fidesz utolsó, kétségbeesett erődemonstrációja. Kipukkadt az aktivisták és ajánlók óriási számának lufija, érdektelenné váltak a hatalmas rejtőzködési arány miatt a közvéleménykutatások, megteltek már az emberek a képernyőkről ömlő kamumesékkel és mocskolódással. A választók ilyenkorra, a kampányvéghajrára már belefáradnak az iszonyú információ-dömpingbe. Már csak a saját szemüknek hisznek. És ezért van az a görcsös akarás, amivel a Vérnarancsok mindennél nagyobb Békemenetet akarnak csinálni. Hogy rengetegen legyenek, még akkor is, ha tudjuk, hogy azt a tömeget gyakorlatilag kényszersorozással és tömérdek pénzzel hozzák össze. Nem mehet egyébként oly könnyen a Felcsútiék Bandájának ez a történet, különben nem kapna lassan minden magyar ember ezer telefonhívást, meg SMS-t, meg bármit.
Csakhát ezzel a Békemenettel van egy kis bibi. Hogy a bizonytalan szavazók számára már nincs jelentősége. Az évek során még a leginkább passzív szavazók számára is világossá vált, hogy az egy agyonszervezett mozgósítás, szokványos Vérnarancs Biomassza. És egy adott létszám fölött már mindegy, mennyi az annyi. Lesznek minimum százezren. vagy sokkal többen, egyre megy. Megszokott dolog, nincs hírértéke. Nekik ez már kötelező feladat, csak annak van jelentősége, ha kevesebben lennének százezernél.
A mi vasárnapi megmozdulásunk azonban gyökeresen más. Tőlünk nem várják el, hogy százezreket vigyünk az utcára. Mi nem zsoldohadseregként, kényszersorozással és végtelen pénzzel megyünk demonstrálni, hanem hitből, lélekből, meggyőződésből. Ha mi sokan vagyunk, annak komoly jelentése van. Ha mi össze tudunk jönni pártízezren az már elégséges Jel a kétkedőknek. Hogy tőlem megszokottan egy kis választási matekot is belevigyek: nagyjából azt gondolom, hogy minden egyes ember, aki vasárnap velünk lesz az Operánál, öt bizonytalant képes meggyőzni a puszta jelenlétével arról, hogy elmenjen április 6-án, és ránk szavazzon.
Kedves Kormányváltó Barátom! Fáradt vagy, tudom, de most még össze kell kaparnunk minden maradék erőnket. Ott kell lennünk vasárnap, mindannyiunknak aki csak él és mozog, mert óriási a tét. Erőt kell adnunk egymásnak, és az otthon bizonytalankodóknak. Van még tíz nap a választásig. Végig kell csinálnunk, aztán majd április 6-án éjjel kómába zuhanhatunk. De addig még nem. Befordultunk a célegyenesbe és mindenki meglepetésére a Vérnarancsokkal egyvonalban voltunk képesek ezt megtenni. Hát akkor hajrázzuk le Őket, de nagyon.
Húzzunk Bele!